. . . mert minden, ami ellenzéki, az Soros

kiasoros

kiasoros

Napirend előtti Sorosozások

2018. november 13. - H_ZS

 

2018. november 13-án tartotta az országgyűlés őszi ülésszakának 18. napját. Az ülés napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, melyekben az ellenzéki politikusok számos aktuális problémát felvetettek, mint a lakhatási válság, a kivándorlás, az egészségügy, a devizaadósok védelme stb. A felvetésekre adott, azaz éppenséggel nem a felvetésekre adott kormánypárti reakciók jó alkalmat nyújtanának az arénaváltás taktikájának elemzéséhez, most azonban nem ez a lényeg. Sokkal érdekesebb az, hogy talán életemben először nagyon egyetértettem egy fideszes képviselő, nevezetesen Rétvári Bence véleményével, mely Ungár Péter felszólalására reflektált. Az LMP képviselője a Lex CEU és a felsőoktatás problémái mellett emelt szót, Rétvári Bence pedig egy nagyon fontos dologra világított rá a reakciójában: “,,Soros György nem arról híres, hogy építene, inkább csak arról, hogy spekulálna, és pénzügyi manőverekkel akár országok vagy devizák bedöntésével is a vagyonát gyarapítja. Sohasem törődik a pénzügyi, gazdasági. döntéseinek a szociális következményeivel. Sohasem indult választáson, de mindig politikai hatalomra tört, pénzzel, befolyással próbálta az ideológiáját ráerőlteti másokra.” Igen, igen és igen! Ez pontosan így van! Így volt 1988. március 30-án is, amikor Soros György támogatásával megalakult a Fidesz, de akár ide sorolható az is, amikor Orbán Viktor 1989-ben Oxfordba utazott Soros-ösztöndíjasként vagy Szijjártó Péter amerikai tanulmányainak finanszírozása.

Soros György tehát 1988-ban határozottan nem épített semmit, és sohasem törődött a pénzügyi, gazdasági döntéseinek szociális következményeivel, amit az állampolgárok szerencsétlenebbik része megfizet a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Elnézve az évek múlásával egyesen arányba növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket, valóban nem törődött a döntéseinek (szociális) következményeivel.  

A bejegyzés trackback címe:

https://ilyenezapolitika.blog.hu/api/trackback/id/tr5414371075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása