Miután az Országgyűlés 2011-ben nagy többséggel megszavazta a választójogi törvényt, folyamatos kritikák érik annak igazságtalansága miatt, és születnek ezzel párhuzamosan reformjavaslatok. Többnyire a választási rendszer arányosabbá tétele mellett emelnek szót, de időnként felmerülnek más alternatívák is. Nemrég például nagy port kavart a Jobbik kijelentése, miszerint csak az a 18 éven felüli állampolgár kapna szavazati jogot, aki legalább 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik. A feltevést több felől érte kritika, ugyanakkor a másik tábor helyeselte és támogatta a kezdeményezést.

A műveltségi cenzus nem új keletű dolog, és nem is elvi, mindinkább politikai okok állnak a bevezetése mellett. Nézzük meg, hogyan alakult a történelem során a választójog.

1790. január 26-án II. József aláírta utolsó rendeletét, amellyel az összes korábbit visszavonta, és megkezdődtek a feudális privilégiumok lebontása. Az 1790-es évektől indult meg az az új periódus a magyar történelemben, amit a polgári átalakulás korszakának nevezünk. (Csorba, 2000) Elindultak a reformok, amelyek az 1848/49-es szabadságharcban teljesedtek ki. A forradalom következményeinek hatására V. Ferdinánd jóváhagyta a reformokat tartalmazó felirati javaslatot, hozzájárult az első felelős magyar kormány felállításához, végül 1848. április 11-én szentesítésre került az a 31 áprilisi törvény, mely biztosította Magyarország polgári modernizációját, azaz a feudális kötöttségek megszüntetését, és az ország birodalmon belüli önállóságát (Harmat, 2015). Magyarország tehát parlamentáris állammá alakult. Az 1848-as áprilisi törvényeken belül az V. törvénycikk szabályozta a választásokat, amelynek alapját a vagyoni és a műveltségi cenzus képezte, így meglehetősen kevés állampolgár rendelkezett szavazati joggal, mindössze a lakosság 6-7%-a. A választásokon az a legalább 20 éves állampolgár vehetett részt, aki az országon belül született, vagy honosított, továbbá, aki 300 000 Ft értékű házzal vagy földdel, illetve ¼ telekkel vagy birtokkal rendelkezett. Szavazhattak azok a kézművesek, gyárosok, kereskedők, akik kereskedési teleppel, gyárral, vagy tulajdon műhellyel bírtak, illetve folytonosan legalább egy segédet foglalkoztattak. A vagyoni cenzus mellett a műveltségi cenzus is meghatározó volt: szavazati joggal bírtak, jövedelmükre való tekintet nélkül többek között a  sebészek, ügyvédek, a magyar tudós társaság tagjai, a tanárok, gyógyszerészek stb.  Bár az 1848. évi V. törvénycikk dekralálta az egyéni, relatív többségi választási rendszert, a politikát továbbra is igyekeztek az elit kezében tartani, mint ahogy az kiolvasható a cenzusból. Miután az is nyilvánvalóvá vált, hogy a forradalom előtti állapotokhoz nem lehet visszatérni, a kemény megtorlás után 1862-től az udvar megpróbált titokban kiegyezni a magyar politikai elittel, ugyanis felismerte, hogy az Osztrák-Magyar-Monarchia túlélésének záloga az, hogy az osztrákok kiegyeznek a magyarokkal és fordítva. 3 párt jött létre: a kiegyezést támogató Deák Párt, az egyezkedéseket elutasító Szélbal, valamint a kevésbé radikális szárnya, a Balközép. Végül 1867-ben megtörtént a kiegyezés, majd 1875-ben elfogadták a módosított választójogi törvényt. A törvény értelmében választójoggal rendelkezett az a 20. életévét betöltött, magyar állampolgárságú férfi, aki megfelelt az alábbi feltételeknek: községekben a negyed telek vagy az évi legalább 105 forint adóköteles együttes ház- és földjövedelem után fizetett jövedelemadó. Városokban legalább három lakrészű városi ház vagy a 16 forint jövedelmet hozó föld, az önálló iparosoknál a legalább egy segéd után fizetett jövedelemadó. Az iskolázottsági minimum szempontjából választójoguk volt a diplomás értelmiségieknek, a lelkészeknek, a tanároknak, községi jegyzőknek, de csak állomáshelyükre való kinevezésük megtörténte után. (Estók, 20014) A választási rendszer reformjával a Deák-párt arra törekedett, hogy kirekessze a választásra jogosultak köréből a dualista berendezkedést és a magyar szupremáciát veszélyeztető társadalmi csoportokat. Mindennek látható megnyilvánulása, hogy a segéd nélküli kisiparosok nem kaptak választójogot, a városi munkásságot pedig kirekesztette a törvény a választók közül, mivel a munkásságnak nem volt állandó jövedelme. Estók János megállapítása alapján az adóhátralékosoknak kizárása leginkább az országos átlagnál nagyobb földadóval terhelt, ezért adófizetési gondokkal küszködő, a függetlenségi jelölteket preferáló magyar parasztgazdákat sújtotta.

A Monarchia felbomlása, valamint az első világháború vége után merőben új választójogi szabályozás született. Az új választójog alapján a történelem során először vehettek részt a szavazáson nők, a választójogosultság korhatárát egyformán 24 évben határozták meg. Ezen felül megkövetelték, hogy bármely hazai élő nyelven tudjanak írni-olvasni. Minden vagyoni cenzust eltöröltek, hat év magyar állampolgárság mellett mindössze a községenkénti féléves egy helyben lakást követelték meg. A törvény további reformjaként a szavazás titkosan zajlott, illetve kötelező jellegű volt. A radikális változások következtében az 1920. évi választásokon a választójogosultak aránya meghaladta az összlakosság 40%-át. A választójogosultak száma és aránya a két világháború alatt ekkor volt a legmagasabb, 3,13 millió. A magas választási részvétel több tényező működésének tudható be. A szavazók nagy része most vehetett részt először a választáson. A szavazás kötelező jellege is növelő hatással volt a részvételre, ugyanakkor igen magas volt az érvénytelen szavazatok aránya.

1920 tavasza után, Horthy kormányzóvá választásával új államformája lett Magyarországnak, nevezetesen király nélküli királyság, korlátozottan tekintélyelvű parlamentáris demokrácia. Cél az önálló és független Magyarország konszolidációja volt, amely 1922 elejére következett be. A rendszer stabilizálásának alappillérét a választójogi szabályozás alkotta. Az új szabályozás alapján a választókerületek egy részét átalakították, és megszűnt a titkos szavazás általánossága. A nyílt szavazás élő szóval, jelöltek szerint, csoportosan történt. Ezeken a helyeken önkéntes lett a voksolás. A titkosság csak a négy lajstromos választókerületben és a 11 törvényhatósági jogú városban maradt meg, ahol a szavazás továbbra is kötelező volt. A nők választójoga megmaradt, ám társult hozzá egy életkori cenzus a 30. életével megjelölve. Új műveltségi követelményeket is meghatároztak: férfiaknál az elemi iskola 4, nők esetében 6 osztályának sikeres elvégzése. A cenzusok szigorításával az ellenzéki szavazók számát kívánták csökkenteni, ami elsősorban a szociáldemokratákat és a kereszténypártokat érintette kedvezőtlenül. A nyílt szavazás oka pedig a nyomásgyakorlás eszköze volt: bár az egyén rendelkezett választási lehetőséggel, szabad akarattal, csakhogy erre a közigazgatási hatóság azt mondta a “rossz útra tévedt” polgároknak, hogy rendben van, de tudjuk, hogy nagy adóhátralékkal rendelkezel, amit ezután sürgősen behajtunk, engedélyeket tagadunk meg stb.

Az 1922-es választásokon 2 382 157 személyt vettek fel a névjegyzékbe, ami több mint 800 ezer fős csökkenést jelentett. A választójogi rendelet tehát minden negyedik polgárt megfosztott választójogosultságától, leginkább a műveltségi cenzus és a nők korhatárának felemelése következményeképpen.

Később bevezették az ajánlási rendszert, amelynek értelmében csak olyan jelölt indulhatott a választásokon, aki előzetesen megszerezte a jogosult polgárok 10%-ának írásos támogatását. A titkosság itt is megkérdőjeleződött, hiszen az íven rajta voltak az ajánló polgár személyes adatai. A szükséges ajánlások számának emelése szintén a versenytársak korlátozását szolgálta.

 1939-ben, közeledvén a második világháborúhoz, erősödik a német befolyás és a szélsőjobboldali előrenyomulás. További aggodalomra adott okot a felhalmozódott szociális feszültségek, elsősorban a földkérdés megoldatlansága. A meghozott zsidótörvényekre és az új választójogi törvényre is hasonló megosztottsággal reagált a politizáló közvélemény. Az új választójogi szabályozás jelentős módosításokat tartalmazott.

A szavazás mindenütt titkosan, de kötelező jelleggel történt. A titkos szavazás bevezetéséhez vissza kell térnünk az 1925. évi XXVI. törvényhez, amely így fogalmaz: „...a választónak állásfoglalásáért vállalnia kell az erkölcsi felelősséget, az pedig a titkos szavazásnál nem lehet meg, s így a választó esetleg olyan irányzatot támogat szavazatával, amellyel nyíltan nem mert volna közösséget vállalni.”

Mint fentebb írtam, a nyílt szavazás elsősorban más érdekek miatt történt, de való igaz, hogy a szélsőségek támogatását kevés ember vállalja nyíltan, éppen ezért harcolták ki a radikális pártok a titkos szavazást és alakították úgy a választójogot, hogy a lakosság radikalizálható rétege essen bele.

A férfiak korhatára lajstromos szavazás esetében 26 éves korra nőtt, egyéni választókerületben pedig 30 évre. A nők 30 éves korhatára változatlan maradt. Az 1912 után születetteknek a 4 elemi helyett 6 osztály sikeres elvégzését kellett igazolni. A szabályozás számos kivételt sorolt fel a műveltségi cenzus enyhítésére, elsősorban az önálló iparosok és földművesek választójogosultságát erősítendő. A cenzusok jelentős szigorítása és a választási kaukció bevezetése a titkosság ellenére is prognosztizálta a kormánypárt győzelmét. A listás szavazásokon 2 761 618 állampolgár rendelkezett választójoggal. A választás magas részvétellel történt, átlagosan a polgárok csaknem 90 százaléka élt szavazati jogával. A megjelenés az észak-pesti (73.62%) és a mezőkövesdi (77,74%) kerület kivételével mindenütt meghaladta a 80 százalékot.  

Mindezek után látható, hogyan járul hozzá a cenzus a politikai párt hatalmának megszerzéséhez vagy megtartásához. Mai politikusaink belátják, hogy a 21. századi Magyarországon, ami államformája szerint parlamentáris köztársaság, nem lenne reális a szavazatok megszerzése a régi módszerekkel, no meg a főbűnös Brüsszelnek ehhez is lenne egy-két szava. A Jobbik azonban ebben a környezetben is merte vállalni avíttnak számító javaslatát. Ennek megértéséhez vissza kell mennünk egy kicsit a múltban.

Miután a Jobbik belátta, hogy a kormányra kerüléshez, legalábbis az erősödéshez mérsékeltebb politikára van szükség, 2014-ben a néppártosodás mellett döntött, vagyis elkezdett közeledni a centrum felé. Egy ideig magabiztosan ívelt felfelé a párt támogatottsága a közvélemény-kutatásokban, ám amikor a Fidesz felismerte, hogy komoly kihívója akadt, a migránsválság tematizálásával oldotta meg a problémát. A gyűlöletkampánnyal és az ehhez igazodó szélsőséges retorikával a Jobbik a 22-es csapdájába került: ha ismét a radikális vonalat helyezi előtérbe, az arculatvesztéssel járt volna, igaz, Nógrádi Györgyöt és a többieket nehéz is lett volna túllicitálni. Ennek következményeként 2015 szeptemberében a párt népszerűsége már csökkenést mutatott, a Fidesz pedig sikeresen visszacsalogatta a lemorzsolódott szavazóit.

A Jobbik azóta is próbál kikerülni ebből a dilemmából. Ennek egyik kísérlete volt a nyári uborkaszezonban bedobott választójogi cenzus. A kijelentés után sorra érkeztek a média meghívások, napi és hetilapok számoltak be a témáról, illetve jelentek meg elemzések. Miután a média is felkapta a hírt, a javaslat sikeresen a szavazók frontvonalába került.

Látunk-e benne rációt vagy sem, olyan témáról van szó, ami megosztja a választókat, és mindenkinek van róla véleménye. Az egyik tábor üdvözölte a felvetést, sőt, még szigorúbb kikötéseket is javasolt volna, míg a véleménynyilvánítók másik része elitistának és antidemokratikusnak tartotta az ötletet. A témával tehát sikerült megszólítani a széles tömeget, ami egy politikusnak, egy pártnak egyik legfontosabb célja, függetlenül attól hogy a napirendi téma etikailag mennyire állja meg a helyét. A javaslat egyébként is csak elméleti szinten áll fenn. A párt pontosan tudja, hogy a megvalósításához az Alaptörvény módosítására volna szükség, amihez ⅔-os támogatottság kell. A Fidesz többek között már csak azért sem támogatná a javaslatot, mert azzal elveszítené a szavazóinak nagy részét, a lélegeztető gépen levő MSZP pedig baloldali pártként nem vállalná az arculatváltással járó kockázatot. Az LMP ehelyett a választójog kiterjesztését szorgalmazza, mégpedig a korhatár leszállítását 16 éves korra.

És hogy emellett még mi az az ok, ami miatt a párt bedobta ezt a javaslatot? Elmondása alapján az a személy, aki rendelkezik legalább 8 általános iskolai végzettséggel, képes tudatos döntést hozni, rendelkezik az ehhez szükséges tájékozottsággal. Ez azonban nem jelenthető így ki, hiszen a diplomások, egyetemisták között is rengeteg az olyan szavazó, aki nem megfontoltan dönt (,,Mert a haverok is arra szavaznak, ők szimpik, anya azt mondta” stb.), ugyanakkor az írástudatlanok között is vannak olyan választók, akik képesek megalapozott döntést hozni. Utóbbit többen felvetették, mire a Jobbik arra apellált, hogy amennyiben így van, ez ösztönző lehet a jóképességű, ám írástudatlan embereknek az általános iskola befejezésére. Egyúttal így próbálják elejét venni a szavazatok megvásárlásának, amiről szintén nem állnak rendelkezésre mutatók, ami alapján megállapítható lenne, hogy ténylegesen az írástudatlanok-e a potenciális réteg

A kérdés összetett és bonyolult. A bevezetéséről és annak hatásairól lehet vitázni, érveket és ellenérveket felhozni, a bekezdés elején feltett kérdésre mégis a válasz az, hogy egy újabb stratégiai ok is áll mögötte. Mint az előzőekből kiderült, a választójogot a szélsőjobboldal szabályozta a legmarkánsabban 1939-ben. Ez nem jelenti azt, hogy a Jobbik visszakerült volna a pólusra, de mindenesetre egy visszalépés prezentálása a régi szavazótábor, a radikálisok felé. A párt támogatottsága csökkenő, stagnáló, ezért jöhet szóba a radikálisabb arcuk mutatása a korábbi szavazók felé.

Egyelőre a legfrissebb felmérés alapján nem tűnik sikeresnek a stratégia, jóllehet, ennek hátterében más okok is állnak.

Források: Csorba László: A tizenkilencedik század története. Budapest: Pannonica Kiadó, 2000

Estók János: Magyarország története 1849-1949. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó, 2004

Harmat Árpád Péter: Választójog és országgyűlések 1848 és 1945 között: http://tortenelemcikkek.hu/node/165

Magyarország XX. századi választási atlasza, 1920-2000 I. kötet. Budapest: Napvilág Kiadó, 2001