Kezdetben az uralkodó hatalmát istentől származtatták, majd a teória fokozatos elkezdett átalakulni, míg a 17.-18. századra több elmélet is született a népi szuverenitásról, többek között Jean-Jacques Rousseau személyében. Rousseau a Társadalmi szerződés című művében a népet nevezte meg a hatalom birtokosának, aki részt vesz a hatalom gyakorlásában. Munkásságában teljesedett ki a közvetlen demokrácia eszméje, mely a népszuverenitás gyakorlásának fő formája, vagyis az állampolgárok személyesen vesznek részt a törvényhozásban, a közügyeket érintő folyamatokban. Ezzel szemben a képviseleti demokráciában a nép az általa választott képviselők révén alkotja a törvényeket.

A kettő közül a közvetlen demokrácia örvend nagyobb népszerűségnek, hiszen az egyén kifejezheti az akaratát, véleményét, saját döntéssel rendelkezhet az őt érintő ügyekben, sajtó-és szólásszabadság van, gyülekezési jog stb.

Néhány tényező azonban megkérdőjelezi a közvetlen demokrácia egyes pontjait, annak eszközeit legalábbis (pl. népszavazás, döntések stb.) biztosan.

A probléma pártfüggetlen, de jelen esetben legjobb reprezentánsai a nemrégiben lefolytatott nemzeti konzultációk, aminek megértéséhez érdemes visszamenni az időben, pontosabban 1996-ra, amikor is a Fidesz végleg szakított radikális liberalizmusával, és meghirdette a polgári eszmét, így erősítve magát a közelgő 1998-as választásokra, amit később meg is nyert.

A választási plakátot elolvasva jól kivehető, mit közvetített a párt a választók fel. Programját a nemzeti középosztályra alapozta; jól jött neki, hogy a Bokros-csomag következtében (tandíj bevezetése, elbocsátások, a családi pótlékra jogosultak körének szűktítése, nyugdíjkorhatár felemelése, bérek befagyasztása) a társadalom szembefordult az MSZP-SZDSZ koalícióval. A feszült légkört tetézte az életszínvonal-csökkenés, az infláció felemelkedése és a korrupciós botrányok, mint a Tocsik-botrány.

A nép pedig örömmel fogadta, hogy valaki az ő nevében szólal fel, hogy vele együtt tervez kormányozni, így bizalmat szavazott a Fidesznek.

A 2002-es és a 2006-os választási kudarcok után is hasonló stratégia jegyében folytatódott a párt kampánya. Retorikája őszödi-beszéd, a Gyurcsány-csomag bevezetése után kialakult légkörben a ,,dúsgazdag milliárdosok”, a ,,léhűtők” és a ,,csalók” ellen irányult, akik kihasználják a kisembereket (Enyedi, 2015). A klasszikus populizmusban a “kisember” vagy a “köznép” a korrupt elittel szemben szembehelyezkedik, illetve a kormányzatban való népi részvétel valamilyen formáját követeli. Emiatt a Fidesz 2008-ban népszavazást kezdeményezett a vizitdíjjal, a kórházi napidíjjal és a tandíjjal kapcsolatban, amiből a párt győztesen jött ki, illetve a politikai osztály, vagyis az elit megfelezését ígérte. 2010 után beváltotta a kisebb parlamentre vonatkozó ígéretét, miután hatalomra kerülése után 386-ról 199 főre csökkentette a parlamenti képviselők számát. Továbbra is fennmaradtak a plebiszcitárius eljárások, többnyire nemzeti konzultációk formájában.

A nemzeti konzultáció fogalma bár 2015 után vált gyakorivá, valójában már 2005-ben is élt a párt e stratégiai eszközzel, mikor Orbán Viktor évértékelő beszédében bejelentette, hogy 2005 a nemzeti konzultáció éve lesz. Kijelentette, minden ember megkapja a lehetőséget, hogy elmondhassa a véleményét az ország dolgairól, és így is lett: első lépésként létrehozták a Nemzeti Konzultációs Testületet, majd a párt országjárásra indult, személyes beszélgetést folytatva a választókkal.

A Nemzeti Konzultációs Testület alapító nyilatkozata visszanyúlt a rendszerváltás időszakára, amikor is ,,hatalmas tenni akarás szabadult fel”, ,,ez adta a reményt, hogy a politika nem az emberek feje felett, hanem velük együtt hozza a döntést”. A párt egyúttal rámutat arra, hogy ez ne valósult meg, és hogy a közéletben nincs meghallgatás, megértés, az már nem értük van, ,,nincs lehetőségük beleszólni a holnapjukba”. Mi mást hallana legszívesebben az elkeseredett és kiábrándult állampolgár, mint hogy valaki kimondja ezeket a szavakat, és meghallgatja az ő véleményét? Ennek tudatában “ereszkedett le” a Fidesz a “hétköznapi ember” szintjére, miután személyesen is meghallgatta őket az országjárás során, illetve a rendezvényeken. A 2005-ös nemzeti konzultáció zárórendezvényén Orbán Viktor radikális adó-és politikuscsökkentést ígért, hiszen köztudott, hogy az állampolgárok nagy része mindig erre vágyik.

A kormánypárt 2010-ben az egyik legpotenciálisabb szavazói csoportot, a nyugdíjasokat célozta meg, akik a nyugdíjakkal és a támogatásokkal kapcsolatos kérdőíveket kaptak kézhez. 2011 februárjában az új Alaptörvény fejthették ki a véleményüket az állampolgárok. A közvetlen demokrácia másik eszköze - a népszavazás mellett - a népi kezdeményezés, mely általában a törvényhozó szerv hatáskörében tartozó döntések, jogszabályok meghozatalának kezdeményezésére irányul, szűkebb értelemben az alkotmányrevízió jogát jelenti a választók számára (Dezső, Fűrész et. al., 2007). Magyarországon azonban megszűnt a népi kezdeményezés és a vélemény nyilvánító népszavazás,ezért ez a konzultáció sem a nép akaratát szolgálta, mindenesetre megnyugtathatta és elégedettséggel tölthette el a választót.

2011-ben, a devizahitel körül kialakult hangulatban még egy konzultáció elindult, mely többek között a károsultakkal és a közműszolgáltatókkal kapcsolatos kérdéseket tartalmazott.

A következő konzultáció 2012 szeptemberében került kiküldésre, ,,Gazdasági Konzultáció” címen. Nevéből következően gazdasági kérdéseket tartalmazott, mint minimálbér, adózás, nagyvállalatok stb., vagyis szintén olyan kérdések, amelyek elégedetlenséget váltanak ki, és amiről a leginkább akarnak véleményt nyilvánítani az emberek.

A 2015-ös konzultáció is a közhangulat szellemében indult el. A migránsok megjelenése “lehetőséget nyújtott” a félelem elültetésére és/vagy a meglévő előítéletek felélesztésére, amiből előnyt kovácsolt magának a kormánypárt, nevezetesen a bevándorlásellenes propaganda elindítására, és így a Jobbikhoz került szavazók visszaszerzésére, amelynek egyik eszköze a Nemzeti Konzultáció volt. Viszont nehéz konzultációnak nevezni olyasvalamit, ami az olvasó szájába adja a választ. Ez körülbelül úgy néz ki, mintha  bemegy valaki egy kocsmába, mire a pultos azt mondja: ,, van olcsó, tablettás borunk, aminek sok köze nincs az igazi bor ízéhez, emellett hosszútávon köztudottan káros az egészségre, és számíthatsz rá, hogy pár óra múlva visszaköszön, illetve van ez a finom, kiváló minőségű, ízletes Chardonnay. Na, melyiket adhatom?”. A példa kisarkított, mert az ember elsősorban más céllal megy kocsmába, amihez tökéletesen megfelelnek az olcsó változatok, de ez most mindegy, mert nagyjából így nézett ki a kérdőív is. Nem tudni, milyen módszerekkel értékelték ki a kérdőíveket, semmilyen konkrét választási adat nem áll a rendelkezésre, csak az újabb plakátokat látva lehetett értesülni arról, hogy az emberek döntöttek, az országot meg kell védeni. A bevándorlásellenes politikához mindenesetre jól jött hivatkozási alapként, illetve legitimitást is nyert.

2017 tavaszán már az új “ellenség”, azaz Brüsszel hívta életre az újabb nemzeti konzultációt, ugyanilyen stratégia mentén.

Ezek alapján, nem csak 2005 (és 2011), hanem 2017 is a nemzeti konzultáció éve, hiszen a héten jött a hír, hogy újabb nemzeti konzultációra számíthatunk, nyilván az új ellenségképpel, Soros Györggyel középpontban.

A fentiek fényében a következő kérdések várhatóak:

,,Soros György illegális bevándorlók ezreinek nyújtott támogatást, hogy ellepjék Magyarországot. Egyetért Ön ezzel?”

,,Soros György terve szerint el akarja pusztítani a hagyományos európai kulturális értékeket. Egyetért Ön ezzel?”

,,A 2015-2016-os évben több olyan terrorcselekmény történt, amit bevándorlók követtek el, valószínű Soros György parancsára Tart tőle, hogy ez Magyarországon is megtörténik?”

Mindezek után az eljárások nem sorolhatóak a közvetlen demokrácia eszközei közé, hiszen nem szabad választás, ha a kérdések a push poll marketingtechnikával íródnak. Nem nevezhető a közös hatalom gyakorlásának sem, mivel Brüsszel és Soros György kreált ellenségképek az előző posztban részletezett kampánytaktikai okok miatt.

Valójában a politikai hatalom eszköze, amely segít, hogy az 2018 után is fennmaradjon.

Források:

Dezső Márta, Fűrész Klára et. al.: Alkotmánytan I. Budapest, Osiris, 2007

Enyedi Zsolt: Paternalista populizmus a Jobbik és a Fidesz ideológiájában, 2015