- október 21-én robbant a hír: a kormány internetadó bevezetésére készül. A hír hatására tüntetéssorozat indult meg az egész országban, melyek közül az október 28-ai a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta a legnagyobb ellenzéki tüntetésnek számított. A héten történt események után azonban ez könnyen változhat. Egy biztos, hogy a „rabszolgatörvény” elleni demonstráció is bekerül a TOP 3-ba.
Azóta több elemzés született a módosított túlóratörvény hátteréről és annak lehetséges következményeiről, jelen bejegyzés viszont egy másik perspektívából kívánja szemléltetni a történteket.
Tematizáció
Biztos voltam benne, hogy a választások után nem sokkal számíthatunk népszerűtlen törvényekre. Így volt ez a 2014-es választások után, amikor 6 hónapra rá kirobbant az internetadó és az akörüli tüntetéssorozat, illetve az év decemberében a vasárnapi boltzár. Ez az az időszak, amikor a kormány ellőheti ezeket az intézkedéseket, hiszen a következő választásokig bőven elfelejti az állampolgár, bár egyes kutatások szerint már 6 hónap múlva eltűnik az emlékezetéből. Másfelől az ilyen törvények egyfajta gumicsontokként szolgálnak. Pl. ha kitiltják az ország nagykövetét az USA-ból. Vagy amikor a bevándorlásellenes propaganda után menekültstátuszt adsz a macedón miniszterelnöknek. Ugyanakkor a „rabszolgatörvény” esetében nemcsak az elterelésről van szó, hanem a munkaerőhiány megoldásának kísérletéről, ami leegyszerűsítve annyit tesz, hogy ha nincs elegendő alkalmazott, akkor a meglévők dolgozzanak többet.
Ellenzéki reakciók
Korábbi bejegyzésemben arról írtam, hogy – szerintem - a magyarországi baloldal napjainkra mennyire nehezen – vagy inkább egyáltalán nem – sorolható be a pártrendszer baloldalára. A napokban tanúsított megnyilvánulásai után viszont azt érezhetjük, hogy, a baloldal hosszú idő után tényleg baloldalként viselkedik, legalábbis retorikai értelemben.
Állandóan a populizmusról írok és az esetek többségében a jobboldallal hozom párhuzamba, pedig a jelenség a baloldalról indult, bár a jelenlegi (magyarországi) baloldalt ritkán lehet ezzel a jelzővel illetni. No de ahogy írtam, az ellenzék hosszú idő után tényleg baloldali populista stratégiát alkalmazott. A baloldali populista jelenségnek tekinthető az 1800-as évekbeli USA-ban, mikor a gazdasági válság és a nagyipari fejlődés, valamint mezőgazdasági törésvonalak következményeként amikor, egyre nehezebb lett földet szerezni, emelkedtek az áruszállítás költségei, az egyszerű farmerek pedig nem tudtak lépést tartani a kor követelményeivel, technikai újításaival, és elegendő tőke hiányában nem volt lehetőségük megvásárolni a modern gépeket, a megválasztott kongresszusi képviselők, szenátorok és kormányzók pedig nem képviselték az érdekeiket. A populista politikusok ezt a rést igyekeztek kihasználni.
Ezt a stratégiát alkalmazta most az összes ellenzéki frakció, kezdve azzal, hogy a túlóratörvényt a negatív töltetű „rabszolgatörvényre” keresztelte. Ez a tudatos kommunikáció hasonlít ahhoz, amikor a kormánypárt az illegális bevándorló vagy migráns szavakat használja a menekült helyett. A képviselők felszólalásaiban rendre visszatérő elem volt a nyugati tőke és a multik fölényének hangsúlyozása az olcsó bérért dolgozó magyar munkásokkal szemben. Tóth Bertalan azzal próbálta fokozni az indulatokat, hogy a kormánypártot és Orbán Viktort a munkások ősi ellenségeként ábrázolta („a kormánypárt zsigerből utálja a munkásokat” stb.). Mint Orbán Viktor ellenségkép taktikája Soros György főszereplésével.
A lényeg az, hogy az ellenzéknek most megadatott a lehetőség a politikai előny megszerzésére, amit láthatóan észrevett és ki is használt. A felszólalások mellett ilyen volt az obstrukciós kísérlet, amikor majdnem 3000 módosító javaslatot nyújtott be egyenkénti megszavazásra, így próbálva elérni, hogy a kormány szembeköpje önmagát.
Ilyen volt a december 12-i akció is, amikor bojkottal próbálta megakadályozni a törvény elfogadását. Ha máshonnan nem, a PM-s képviselő, Tordai Bence élő videójából mindenki értesülhetett az esetről. A képviselő kis magánakciójának egyik (talán legfontosabb) célja nyilvánvalóan a figyelemkeltés volt, csakúgy, mint a többi ellenzéki frakcióé, akik ezzel a nép védelmezőinek reprezentánsaiként igyekeztek feltüntetni magukat.
Korai lenne megállapítani, hogy a terv sikeres volt-e vagy a saját kardjába dőlt, mindenesetre a jobboldali sajtó természetesen már aznap tudta, pontosabban azt propagálta, hogy öngólt rúgott. A kormányközeli Nézőpont intézet „reprezentatív” elemzést készített kevésbé sem reprezentatív módszerrel, méghozzá 750, azaz HÉTSZÁZÖTVEN random ember telefonos megkérdezésével. Ha csak ilyen egyszerű volna közvélemény-kutatást végezni, mindenki készíthetne, akinek van elég pénze 750 embert felhívni (az intézet egyébként köztudottan állami megrendelésekre is készít „elemzéseket”, tehát náluk az anyagiak nem akadály).
Mindenki döntse el maga, mi a véleménye a törvényről, ki-kivel ért egyet, csak lehetőleg ne a politikusok és/vagy a jobboldali és baloldali sajtó szavai legyenek a mérvadóak, mert az csupán marketing: egy termék, amit ugyanúgy el kell adni, mint bármi mást. Legalábbis erre próbáltam rávilágítani.
